Búvár merülés és búvártanfolyam

Merülőhelyek

A Blue Bay búvárbázis merülési célpontjai többnyire a 25 km hosszú Lun-félsziget északi sziklafalain találhatók. A felszínen látható százméteres sziklafalak és domboldalak a víz alatt tovább folytatódnak, egyes helyeken egészen 90 m mélységig. Ezen kívül néhány merülőhely a Rab-sziget, Dolin-félsziget déli részénél, a többi merülőhely a Pag-sziget északi és keleti oldalán található. A Blue Bay búvárbázis által merült helyek mindegyike adriai viszonylatban nagyon gazdagnak számítanak és a legfelső kategóriába sorolható.

Minden egyes merülésre jellemző a tenyérnyi méretű halakból álló halrajok látványa és gyakran találkozhatunk polipokkal, sziklahalakkal, tengeri pókkal, nyíltkopoltyús fonalcsigákkal is. Az üregekbe bevilágítva, egy kis szerencsével láthatunk ezüstös színű kongert, vagy pettyes macskacápát.

Középkori amfórák

A búvárbázis egyik különlegessége a középkori hajóroncs amfóra rakománya. A fából épült hajó teljes szerkezete már az enyészeté lett, így teljes amfora rakomány szinte sértetlenül marad meg az utókornak a 20 méteres homokos fenéken. Nemzetközi összefogással tárták fel az épen maradt rakományt, majd egy rácsszerkezettel körbekerítették, hogy megóvják azt a jövő számára és még sokáig érdekes színfoltja lehessen a pag-szigeti merülőhelyeknek.

Hajóroncsok

A választékban több merülhető roncs is található, így a hajóroncsok iránt érdeklődő búvárokat is bőven el tudja látni élményekkel a búvárbázis. Ezek mélysége többnyire 25 – 40 m között van, de a bázis tud roncsot mutatni a mélymerülő végzettségű búvárok számára is.

Barlangok és üregek

A búvárbázis merülőhelyei között szerepel több kisebb-nagyobb barlang, illetve néhány üregnek nevezhető természeti képződmény is. Van, amelyik a sekély 10 méteres mélységből indul és széles járatával felemelkedik a hegy gyomrába a felszínig és ott három különböző irányba is elágazik. A levegős teremben és a járatokban mindenhol hatalmasra nőtt cseppkövek lógnak a mennyezetről és falakról.

Kategóriák

1Közeli merülőhelyek

Mini Pastura, Drljanda, Nos, Pastura, Triget-zátony, Vidonjica 1, Veliki Zid, Vidonjica 3, Vidonjica 4

2Távoli merülőhelyek

Crveni Greben, Mrzlanovica, Rusa-roncs, Mrzlanovica 3, Perje Zvijezda, Veliki Supak, Vucija Spilja, Svetionik, Majmun Stjena, Vojska, Morski Vrt, Praznina, Plava Voda, Jata Riba

3Különleges merülőhelyek

Amfora, Dolini roncsok

Árlista

Búvártanfolyamok

Hogy megkönnyítsük a búvároktatók munkáját a búvárok képzésében, kialakítottunk egy 9 m2-es víz alatti stéget 4 méter mélységben, így a búvároktatóknak nem kell a felkavarodott homokban végeztetni a gyakorlatokat a búvár tanulókkal. A vízfelszínen egy 1 méter átmérőjű, kapaszkodókkal és tartalék ólommal ellátott búvárbója van rögzítve a víz alatti stéghez, mely biztosítja a búvár tanulók biztonságát és szakszerű elmerülését a búvártanfolyam során. A búvárbázis a platform magasságát és lábazatát úgy alakította ki, hogy a zárttéri merülések oktatásakor fel lehessen használni annak belső járatait oktatási célból.

Képzések

Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC
Blue Bay DC